Blog

Köszönöm neked, Jézus,
a nyomorért, amelyben élt édesanyám és édesapám,
amiért semmi sem sikerült,
a malom hanyatlásáért,
amiért vigyáznom kellett a gyerekekre, pásztornak lenni,
a folyamatos fáradtságért…

Köszönöm neked, Istenem,
a vádhatóságért, a biztosért, a rendőrökért
és édes Peyramal atya kemény szavaiért…

A napokért, amikor jöttél, Mária,
és azokért, amikor nem jöttél
– soha nem tudlak elégszer megköszönni –
csak a mennyben…

De a megütésért is,
a gúnyért, a sértésekért,
azokért, akik csalással vádoltak,
a hazugságért és önös érdekért,
azokért, akik gyanakodtak rám,
hogy érdekesnek akarom beállítani magam,
neked, Édesanyám, köszönöm…

A helyesírásért, amit sosem tudtam,
amiért sosem volt memóriám,
a tudatlanságomért és ostobaságomért
köszönöm neked…

Köszönöm neked,
mert ha a földön
volt volna a legostobább és tudatlanabb gyermek,
akkor azt választottad volna…

Köszönöm neked, Jézus,
amiért édesanyám olyan messze halt meg,
a fájdalmért, amit éreztem,
amikor apám
– ahelyett, hogy megölelt volna kicsi Bernadettjét –
„Mária Bernadának” szólított…

Köszönöm neked ezt a szívet,
amit adtál nekem,
olyan gyöngéd és érzékeny,
amit szomorúsággal töltöttél meg…

Amiért József anyja kijelentette,
hogy semmire sem vagyok jó,
a novíciamester anyjának gúnyos megjegyzéseiért,
a hangjának átható voltáért,
az igazságtalanságáért, iróniájáért és megaláztatásáért…
köszönöm…

Köszönöm, hogy megvolt a kiváltságom,
hogy arra figyelmeztettek, amit hiányosságnak tartanak,
így a többi nővér azt mondta:
„Még jó, hogy nem vagyok Bernadetta.”

Köszönöm,
hogy én voltam az a Bernadetta,
akit börtönnel fenyegettek,
mert láttam, Édesanyám, Téged…
az a Bernadetta,
olyan szánalmas és felesleges,
hogy amikor meglátták, azt mondták:
„Ez ő?”
Bernadetta, akit az emberek különös állatként néztek.

Köszönöm neked, Jézus,
ezt a sajnálatra méltó, gennyedző testet,
amit adtál nekem…
ezt a betegséget, amely tűzként éget,
a rohadt csontjaimat,
a verítéket és a lázat,
a heves és tompa fájdalmakat…

És ezért a lélekért,
amit adtál nekem,
a lelki sivatagért,
az éjszakai sötétségért és a te villámaidért,
a te hallgatásodért és a te mennydörgésedért,
mindenért.

Köszönöm neked, Jézus,
Teért –
amikor itt voltál…
és amikor eltávoztál…
Köszönöm.

(Bernadetta Soubirous /1844–1879/, végrendelet)